Diákszínjátszó Találkozó a Diáknapokon!

A Diáknapok „Diákszínpad” kategóriáját összevonjuk az Országos Diákszínjátszó Találkozóval!                                              

Újításként 2015-ben összevonjuk a két rendezvényt (a Regionális Diákszínjátszó Találkozót a 3. „Diákszínpad” kategóriával), ahova a diákszínpadi produkciók nevezését várjuk.

FELHÍVÁS – Országos Diákszínjátszó Találkozó 2015

Az Országos Diákszínjátszó Találkozóra olyan csoportok nevezését várjuk, melynek tagjai 14-20 év közötti középiskolás tanulók. A találkozóra műfaji és tematikai megkötés nélkül nevezhetőek előadások, kivéve musical, rockopera, operett műfajhoz tartozó produkciókat. A nevezett előadások ajánlott műsorideje max. 40 perc. Nem nevezhetőek azok az előadások, amelyek az utóbbi 3 év találkozóinak országos döntőjében szerepeltek.

Az első lépcsőt továbbra is a regionális találkozók (RDT) képezik. A találkozó elsődleges célja, egymás produkcióinak megtekintése; a zsűrivel és a többi csoporttal történő szakmai beszélgetés, egyeztetés; országos minőségű Diplomák, Emléklapok és Különdíjak kiosztása. Ezután következik az országos találkozó (ODT), melyre a zsűri ajánlása alapján hívják meg a csoportokat. A találkozó célja az ismerkedés és a tapasztalatcsere. Az országos találkozón nem lesz zsűri, egy színházi szakember moderálja majd a csoportok közti szakmai beszélgetéseket. Nagy figyelmet fogunk fordítani arra, hogy a versenyhelyzet háttérbe kerüljön, és az országos találkozó tényleg egy szakmai ötletvásárrá és kapcsolattartási ponttá váljék. Az ODT-n már nem lesznek oklevelek, de az ODE a résztvevő csoportokat fenntartó intézményeknek hivatalosan küld egy levelet, melyben gratulál és megköszöni a részvételt. Az országos találkozóra a zsűri ajánlásai, a létszám és az anyagi lehetőségek szerint fog az ODE csoportokat meghívni hivatalos levélben, miután az ország összes regionális találkozója lezárult.

Mit jelent a Diploma?

  • Iránymutató és innovatív elemeket tartalmazó előadás, mely szakmai minőségénél fogva példa értékű lehet a találkozón részt vevő csoportok számára.

Mit jelent az Emléklap?

  • Dicséretes előadás. A csoport motiválása a további fejlődésre.

Mit jelent a Különdíj?

  • Kiemelkedő alkotások, kiváló pillanatok, példaértékű megjelenítés, stb.

Az OTD online jelentkezési lapja

A hiányos vagy későn beérkező jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.

A találkozó időpontja, helyszíne: 2015. április. 10., péntek, Székesfehérvár, Pelikán Kamaraszínház

Az ODT-n való részvételhez a fejenkénti 800 Ft-os regisztrációs díj befizetése, illetve az online jelentkezési lap kitöltése szükséges. Az egyéni tagdíjat abban az esetben is csak egyszer kell rendezni, ha az adott játszó több előadásban is szerepel.

Országos Diákszínjátszó Egyesület bankszámla: OTP Bank Nyrt. 11708001-20399498.

A közlemény rovatba kérjük egyértelműen feltüntetni a tag, vagy a csoport nevét és a csoport pontos létszámát, beleértve a kísérőket is.

A jelentkezés és a tagdíj befizetésének határideje: 2015. február 20. 24:00

Az ODT várható időpontja és helyszíne: 2015. április 16-17-18-19. Dombóvár

Bővebb információ: Szőke Eszter 22/313-175, szoke.eszter@fejermmk.hu

Az ODT honlapja: www.diakszinhaz.hu