Diákszínjátszó Találkozó a Diáknapokon!

A korábbi évekhez hasonlóan a Diáknapok „Diákszínpad” kategóriáját idén is összevonjuk az Országos Diákszínjátszó Találkozóval. Amennyiben az iskola mindkét versenyben szeretné megmérettetni magát, csak a pénteki nap folyamán, 2017. március 31-én van rá lehetősége. Ebben az esetben szíveskedjenek a honlapon található Országos Diákszínjátszó Találkozó felhívását elolvasni!

ODT

A Diáknapok „Diákszínpad” kategóriájában iskolánként 2 produkció állítható színpadra.

A rendelkezésre álló műsoridő: az Országos Diákszínjátszó Találkozó regionális válogatójára is nevezett egy produkció esetén 40 perc, két produkció esetén összesen 80 perc. A csak a Diáknapokra nevezett produkciók esetében 20 perc.

Ha lejár a rendelkezésre álló idő, akkor a teljes műsoridő csúszásának elkerülése érdekében a zsűri és a szervezők leállítják a produkciót.

Ha egy csoport mindkét versenyen részt vesz, abban az esetben a zsűri feladata összetettebb, hiszen minősítést kell adniuk mind a Diáknapokra, mind a Diákszínjátszó Találkozóra.

A versenyszabályzat alapján a zsűritagok eredményeket nem közölnek. Minden eredményt 2017. április 1. szombat 17 órától teszünk nyilvánossá folyamatosan az információs központban, valamint a rendezvény honlapján, a www.diaknapok.hu, illetve a www.facebook.com/diaknapok oldalon.