A kategória tervezett időpontja: 2024. április 20., szombat 10.00–16.00

A kategórialeírás csak a központi felhívással együtt értelmezendő.

Helyszín: Székesfehérvár, Táncház (8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.)

Kategórialeírás: A magyar nyelvterület hagyományai mellett a hazánkban élő nemzetiségek, más népek muzsikáját, népdalait és néptáncait mutathatják be a fellépők. A feldolgozásokra, „világzenére” készített koreográfiákat a 7. Sótájm kategóriába kell benevezni.
Élő zenei kíséretnél kérjük megadni a hangszerek nevét és darabszámát.

Az iskola által kijelölt kapcsolattartó maximum három nevezést rögzíthet egy diák nevére (tehát ha másik színpadi kategóriában is érdekelt a jelentkező, akkor figyelni kell erre, ugyanis a rendszer nem fogja engedni a továbblépést, amennyiben háromnál többször beírja az adatokat), és figyelni kell arra is, hogy egy iskolából ebben a kategóriában maximum 15 nevezés lehetséges. Mindenképpen egyeztessen mindenki az iskolai kapcsolattartóval, hogy ez ne a nevezéskor derüljön ki!

Öltöző: Öltözőbeosztás alapján a fellépők számára öltözőket biztosítunk, ezeket az előadás előtt 60 perccel lehet elfoglalni és az előadást követő 30 percben el kell hagyni.

Színpad: 

  • szélessége: 8 m
  • mélysége: 6 m

Technikai felszereltség: A helyszínen színpadi körülményeket biztosítunk.

A népdaléneklést választó diákok és a hangtechnikát nem igénylő zenekarok erősítés nélkül léphetnek fel, a táncegyüttesek és a szóló táncosok számára hangosítást (mikrofonokat és zenelejátszási lehetőséget), továbbá a citerásoknak asztalt biztosítunk (az asztalt minden esetben Versenyzőnek kell elhelyeznie a színpadon). A technikai igényt mindenképp tüntessék fel a jelentkezéskor.

A kiválasztott kísérőzenét a nevezési felületen töltsék fel, vagy küldjék a diaknapok@diaknapok.hu e-mail címre 2024. április 11., csütörtök 12 óráig. A tárgy rovatban kérjük a nevezett produkció nevét, a kategória és az iskola nevét mindenképp feltüntetni. A médiafájl maximális mérete 500 MB lehet.

Minta: produkció neve_néptánc_iskola neve

A rendelkezésre álló műsoridő: Népdaléneklés és népzenei produkcióknál 5 perc.

 

Műsorterv:

9.00–10.00 Jelentkezés a kategóriafelelősnél, konferálónál a helyszínen, műsor egyeztetése, a helyszínen rövid technikai beállás (a kategóriafelelőssel egyeztetett sorrendben)
10.00–15.00 Versenyprogram
15.00–15.30 Zsűri szakmai tanácskozása (zárt körű)
15.30–16.00 Zsűri értékelése a helyszínen (nyilvános)

Figyelem! Amennyiben ebben a kategóriában vagy másik kategóriában még van feladata a versenyző(k)nek, úgy a verseny előtt nézze/nézzék meg a sorrendeket, hogy mindenhol kényelmesen fel tudjon/tudjanak lépni és átérjen/átérjenek a másik helyszínre is. A szervezők igyekeznek erre figyelemmel lenni a sorrendek összeállításánál.

A versenyszabályzat alapján a zsűritagok eredményeket nem közölnek. Minden eredményt az adott versenynap végén, tervezetten 17 órától teszünk nyilvánossá folyamatosan a rendezvény honlapján, a www.diaknapok.hu, illetve a www.facebook.com/diaknapok oldalon.

Minden kedves versenyzőt szeretettel várunk a Diáknapok valamennyi kategóriája közönségének soraiba 2024. április 16–20. között a meghirdetett helyszíneken!