Egyéni látásmód, különleges nézőpont

A fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok kategóriában beküldött hetvennégy alkotást március 24-én, pénteken a Diáknapok kiállításának helyszínén, a Művészetek Háza kiállítótermében értékelte a szakmai zsűri, Ivan Buharov filmrendező és Ujvári Sándor fotóriporter.

A zsűri a következőképpen vélekedett a felhozatalról:

A zsűritagok a díjak kiosztásánál kizárólag szakmai szempontokat vettek figyelembe, véleményük alapvetően egyezett. A fotófelhozatalban keveredik a fotó és a képzőművészeti fotóhasználat (utólagosan manipulált képek), ezt megpróbálták érvényesíteni a képek értékelésénél, ahogy az egyéni látásmódot és egy-egy különleges nézőpontot is. A zsűri szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a képek tárgyasítására és installálására: például ugyanolyan jó szemmel kell kiválasztani a keretet, vagy a paszpartu színét és méretét, mint ahogyan egy téma után vadászik a fotós.

Zsűrizés

A zsűri szerint a filmekkel kapcsolatban az a fő probléma, hogy nem volt igazán filmélmény, mindig hiányzott valami, vagy a technikai oldal vagy a koherens mű élvezte maradt ki. Azt javasolták az alkotóknak, hogy a filmes dramaturgiára nagyobb hangsúlyt fektessenek, a hatásvadász filmes kliséket dobják el. A zsűri szerint az alkotásokból hiányzott a költészet, a gondolatébresztés és a szociális érzékenység, ugyanakkor kiemelték a remek animált gifeket.

A zsűrizést követő konzultáción az alkotók „személyre szabott” értékelést is kaphattak a szakmai zsűritől.

A legjobb munkákból április 1-jén, szombaton 16 órakor nyílik kiállítás a Művészetek Háza földszinti kiállítótermében, közösen a képző-, nép- és iparművészeti alkotásokkal, a tárlatot Dorka Noémi iparművész ajánlja a jelenlévők figyelmébe. A kiállítás szombaton 10–20 óra között, vasárnap 10–14 óra között tekinthető meg, és ez az a két kategória, ahol az eredmények már a hivatalos, szombat 17 órás közzététel előtt is láthatóak.

[iframely]https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1374798562566942.1073741934.162669200446557&type=3[/iframely]