Gazdag felhozatal, magas szakmai színvonal

Ebben az esztendőben is óriási mennyiségű pályamunka érkezett a képző-, nép- és iparművészet kategóriában. Az alkotásokat március 24-én, pénteken a Diáknapok kiállításának helyszínén, a Művészetek Háza kiállítótermében értékelte a szakmai zsűri, Dorka Noémi iparművész, Illés Vanda művészettörténész, kézműves és Kozák Kata festőművész.

A zsűri az alábbi gondolatokat fogalmazta meg az értékelés végén:

Összesen 110 pályázó indult ebben a kategóriában, közel 150 alkotással. Három kategóriában lehetett pályázni: képző-, nép- és iparművészet. A beérkezett pályamunkák alapján elmondható, hogy számos művészeti technika, stílusirányzat és műfaj jelent meg az alkotásokban.

Zsűrizés

Sok eredeti alkotást vizsgálhatott a zsűri, és azt állapította meg, hogy a diákok különböző felkészültségi szinten voltak. Több alkotáson látszódott az elmélyült szakmai tudás, de az autodidakta módon felkészült gyerekek is meglepően jól teljesítettek. Sokan annak ellenére, hogy nem tanulták ezeket a művészeti ágakat és speciális képzést sem kaptak, magas szakmai színvonalról tettek tanúbizonyságot.

A hagyományos megjelenítési formák mellett az aktuális trendeknek megfelelő műfajok (pl. manga, graffiti, felnőtt színezőkönyvek hatása) is képviseltették magukat a beérkezett pályamunkák között. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a népművészeti kategóriában szinte nem is érkezett be értékelhető alkotás, annak ellenére, hogy a fiatalok egyre inkább érdeklődnek a népművészet iránt. Dicsérendő, hogy hímzett textíliák és a bútorfestési technikák alkalmazása is megjelenik, bár látható a technikai jártasság hiánya.

Zsűrizés

A legtöbb pályamunka a képzőművészeti kategóriába érkezett be, ám a legerősebb mezőnynek az ipaművészet bizonyult. Innen került ki a kategóriadíj és a különdíj is. Örültünk volna, ha több öltözet érkezik – idén a szokásosnál kevesebb ilyen jellegű munkát adtak be. Viszont sok alkalmazott grafikai munkát kaptunk, és a klasszikus műfajokon belül is több grafikát küldtek be, mint festményt. Kiemelendő a festmények közül az Impresszió című sorozat, az Áramló táj és a Nyírfaerdő című alkotások. A grafikák között eredeti gondolatok kerültek felszínre. Különösen értékeltük az eredeti, egyéni gondolatokat, és nem preferáltuk a sablonos megoldásokat.

Az alkotások minőségéből sok esetben levont az a tény, hogy a kiállításra nem megfelelően voltak előkészítve a munkák. Például a képek esetében néhány pályázó nem a kiállításnak megfelelő formátumban küldte be alkotását, vagy a munka igénytelenül volt paszpartuzva, esetleg nem volt keretezve, maszatos maradt a háttér. A keretnek minden esetben stílusban, színben illeszkednie kell az alkotáshoz. Az egyik installáció talapzata nem volt a pályamunkához méltó.

Mivel ez egy több évtizedes múlttal rendelkező rendezvény, a mindenféle szempontból igényesen kialakított pályamunkák létrehozásának érdekében javasoljuk, hogy már most kezdjék el a felkészülést a következő évi Diáknapokra.

Egy középiskolai pályázaton elvárható színvonalhoz képest nagyon erős anyag gyűlt össze már idén is, a kiállításra került munkák alkotói méltán lehetnek büszkék az elért eredményükre.

Dorka Noémi, Illés Vanda, Kozák Kata

 

A zsűrizést követő konzultáción az alkotók „személyre szabott” értékelést is kaphattak a szakmai zsűritől.

A legjobb munkákból április 1-jén, szombaton 16 órakor nyílik kiállítás a Művészetek Háza földszinti kiállítótermében, közösen a fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok kategória alkotásaival, a tárlatot Dorka Noémi iparművész ajánlja a jelenlévők figyelmébe. A kiállítás szombaton 10–20 óra között, vasárnap 10–14 óra között tekinthető meg, és ez az a két kategória, ahol az eredmények már a hivatalos, szombat 17 órás közzététel előtt is láthatóak.

 

[iframely]https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1374788779234587.1073741933.162669200446557&type=3[/iframely]