Lezárult a nevezés – 33 iskola, 1054 résztvevő

Március 12-én a késő esti órákban bezárta kapuit a 2018-as Fejér Megyei Diáknapok nevezési felülete. A nevezéseket összesítve azt láthattuk, hogy idén is sok száz produkció, alkotás látható majd a Diáknapokon – a legnépesebbnek a képző-, nép- és iparművészeti, valamint a vers- és prózaírás kategória ígérkezik.

A megye 33 középiskolája nevezett az idei kulturális seregszemlére, amely Dunaújvárosban zajlik április 13-15. között. Az eseménynek összesen 1054 résztvevője lesz, ebből 1014 diák. A fiatalok 560 produkciót és alkotást mutatnak be, ezek közül 258 színpadi produkció lesz. A legtöbben a képző-, nép- és iparművészeti, valamint a vers- és prózaírás kategóriában jelentkeztek, de hagyományosan nagyon sokan indulnak könnyűzenében, valamint vers- és prózamondásban is.

Mint minden évben, a Diáknapok színpadi kategóriáinak idén is több helyszín ad otthont. A fesztiválközpont a Bartók Kamaraszínházban lesz, itt mutatkoznak be a diákszínjátszók, a népzenészek és a néptáncosok, de a színház nagyszínpadán zajlanak majd a sótájm kategória bemutatói is, vasárnap pedig itt lesz a gálaműsor. A könnyűzenészek a Béke Étteremben, a komolyzenészek a Sándor Frigyes Zeneiskolában, a kórusok és a versmondók a Széchenyi István Gimnáziumban lépnek a zsűri és a közönség elé.

A képző-, nép- és iparművészeti, valamint a fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok és a médiakommunikáció kategóriákban érkezett és kiállításra javasolt pályaműveket a látogatók 2018. április 14-én és 15-én tekinthetik meg a Széchenyi István Gimnázium társalgójában.