Ma zárul a nevezés az idei Diáknapokra

Ma lejár az idei Diáknapok nevezési határideje: a középiskolák által kijelölt pedagógusok  23 óráig küldhetik be a lezárt nevezéseket. A közel ezer középiskolást megmozgató kulturális eseményt április 13–15. között rendezi meg a Fehérvári Programszervező Kft. Dunaújvárosban.

A versenyzők hét színpadi és öt egyéb kategóriában mutathatják meg tehetségüket a nagyközönség, illetve a szakmai zsűri előtt. A rendezők idén is neves szakembereket, művészeket kértek fel a versenykategóriák zsűrijébe, ők az arra érdemes produkciókat arany, ezüst, illetve bronz fokozatú oklevelekkel ismerik el.

A legkiemelkedőbb produkciók és alkotások kategóriadíjat, illetve különdíjat kapnak, továbbá felléphetnek a Diáknapokat lezáró gálaműsorban. Gazdára talál a megye és a két rendező város nagydíja, a közönségdíj, valamint a különleges fesztiváldíj is.

A szervezők ugyancsak máig várják dunaújvárosi önkéntesek jelentkezését a műsorvezetők és a kategóriafelelősök munkájának segítésére, fotózásra, videózásra és könnyebb fizikai munkák elvégzésére.