„Élmény volt látni a munkáitokat!”

A címben idézett mondatot, ha más-más formában is, a Fotó, film és új vizuális kísérleti műfajok kategóriát értékelő mindhárom zsűritag megfogalmazta. Falvay Miklós, Fekete-Páhi Noémi és Vadócz Péter is dicsérte a pályázók felkészültségét, elhivatottságát, a beküldött munkák színvonalát, a bátor témaválasztást.

„Az idei Diáknapok Fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok kategória zsűritagjaként számomra elsősorban a középiskolás korosztállyal való találkozás jelentett élményt. Munkám során főként huszonéves fiatalokkal van lehetőségem megismerkedni, ezért kíváncsisággal telve készültem az eggyel fiatalabb generáció alkotásaival való találkozásra.

Összességében elmondható, hogy a versenyzők megfelelően felkészültek voltak, színvonalas munkákkal pályáztak. A fotó kategóriában kimagaslóan sok nevezéssel találkozhattunk. Bár a film kategóriában a nevezések száma jóval szerényebb volt, a műfaj komplexitása és csapatmunka igénye alapján feltételeztük, hogy a nevezett négy pályamunka így is sok fiatalt megmozgatott, s e feltételezésünket a stáblisták vissza is igazolták. A mozgóképes pályamunkákat kisjátékfilm, illetve etűd kategóriába soroltuk. A közel azonos színvonalon megvalósított filmekre jellemző volt a szociális érzékenység megjelenése és az erős társadalomkritika. Az adott korosztályt jellemzően fokozottan érintő online közösségi jelenlét, a média és az egyén viszonya, illetve az ebből fakadó problémák felvetése, és ezekre történő reflektálás úgy látszik, kiemelten foglalkoztatja a korosztályba tartozó gyerekeket. Különösen ötletes dramaturgiai és konceptuális ötletekre felfűzve mutatkoztak be a fent említett témák, melyeket a zsűri nagyra értékelt. Minden mű alapja a jó ötlet, a tisztán végiggondolt alapkoncepció, és ennek hiányát a legprofibb kivitelezés sem tudja elfedni. Örültünk, hogy jelen esetben ez fordítva történt, és a természetesen felfedezhető tipikus első- vagy amatőrfilmes buktatók jelenléte nem csorbította a művek értékét és élvezhetőségét.

A fotó kiírásra érkező pályamunkákat számos alkategóriába lehetett volna sorolni. Konceptuális, szocio-, vagy sajtófotó jellegű képek épp úgy akadtak, mint természetfotók, tájképek. Bár a versenyzők láthatóan eltérő technikai lehetőségekkel bírtak, a képek művészi minőségét ez nem rontotta, zsűritagként nehéz volt a kiállításra meghatározott mennyiségű kép kiemelése a széles kínálatból. Jó pár kép akadt, amely bármilyen tematikus magazin címlapján megállhatta volna a helyét.

Végezetül szeretnék minden résztvevő diáknak ezúton gratulálni a munkájához! Remélem, a Diáknapokon való részvétel nem egy egyszeri kaland volt számukra, hanem egy inspiráló élmény, most induló művészi karrierjük egyik első mérföldköve. Hajrá!” (Falvay Miklós)

„Az idén beadott munkákról összességében elmondható, hogy rendkívül színvonalasak. Jól látható mind a diákok, mind a felkészítő tanárok munkája. Láthattunk jól elkapott pillanatképeket, technikailag tökéletesen kivitelezett természetfotókat és alaposan átgondolt, megrendezett, egy bizonyos koncepció köré épített sorozatokat, valamint elgondolkodtató és kritikus kisfilmeket, amelyeket nagyon szépen felépítettek alkotóik. Pontosan tudom, mennyire nehéz a nyilvánosság elé tárni egy önálló munkát (pláne, ha azt értékelik is), ennél az anyagnál úgy éreztem, minden pályázó megérdemli az elismerést.

Az értékelési szempontjaimat a beadott képek egymáshoz való viszonyítása határozta meg. Azoknak a munkáknak adtam arany minősítést, amelyeknél tökéletesen „átjött” a gondolat, az elképzelés, és a kivitelezést tekintve is teljesen rendben voltak. Ezüst és bronz minősítést azok kaptak, amelyeknél vagy nem jött át teljesen az az üzenet, amit meg szerettek volna mutatni, vagy a többi képhez képest még lett volna rajtuk mit tökéletesíteni, finomítani.

Ezúton buzdítok minden pályázót, hogy folytassa a filmezést, a fotózást, mert a látottak alapján mindenképpen megéri: minél többet foglalkoztok vele, annál biztosabb a fejlődés. Köszönöm, hogy láthattam a munkáitokat! Akinek esetleg nem volt lehetősége ott lenni a konzultáción – de szeretett volna kérdezni –, az keressen meg e-mailben.” (Fekete-Páhi Noémi)

„Öröm volt végignézni a munkáitokat és részese lenni a konzultáció során – számomra is – tanulságos beszélgetéseknek.

A beérkezett fotók sokszínűek voltak, mind a téma, a látásmód, a művészi színvonal és a használt technika tekintetében. Láthattunk olyan munkákat, amelyeknek divat-, reklám- vagy tárgyfotókként azonnali helyük lenne bármelyik színvonalas platformon. Ezen képek elkészítése nem csak egy jó fényképezőgépet és objektívet feltételez (mert ez önmagában még kevés), hanem a technikát jól ismerő, és ezt a tudást alkalmazni is tudó, profi szakembert, akinek ugyanakkor van szeme a látásra, gondolkodni is képes, és mindezt közvetíteni is tudja felénk. Ez az alkotó ember.

Láttunk egyedi, érzékeny, más korokat megidéző fotókat is. Számomra az, hogy mai tizenévesektől ilyeneket látok, azt a gondolatot erősíti, hogy a kultúra időtlen, folytonos, örök: az elmúlt korok művészete rátok is hat, a ti génjeitekben él tovább, ebből is táplálkozik a mai, alkotó énetek, és majd ti is ezt adjátok tovább. Ez persze felelősség is: saját magatokkal, a munkáitokkal szembeni mindenkori igényesség felelőssége!

Jó látni és hallani is a történetét annak, hogy egy tanárnő sálja hogyan inspirált egy fotót, majd vált részévé a képnek és született ezáltal egy évszázadokkal korábbi stílusú festménynek tűnő fotó; amit ma csináltak, tizenévesek, fillérekből. Ez is a látni és gondolkodni képes, örökké kíváncsi, homo ludens, aki a körülöttünk lévő mindennapokat képes kultúrává, művészi minőséggé transzformálni.

Ugyanakkor az is szóba került, hogy az iskolák, felkészítő tanárok sokszor mostoha körülmények között (15-20 éves technikai felszerelésekkel), nem egyszer saját pénzüket rááldozva tudnak csak segíteni a diákoknak. Bár van az úgy, hogy a „nincs” kreativitásra ösztönöz, mégis méltatlan, ha a jövő generációtól vesszük el a fejlődés, kiteljesedés lehetőségét. Egy ilyen pályázat és kiállítás nagyszerű bizonyítéka annak, hogy ezek a fiatalok érdemesek a támogatásra, ugyanakkor egy jó alkalom felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy ezt tegyék is meg! Mert ez meg az ő felelősségük.

A beküldött filmekről szólva: szinte mindegyik film valós társadalomkritikát fogalmazott meg. Miközben áthatotta ezeket a filmeket a humor, öröm volt tapasztalni, hogy nem súlytalan vagy álproblémákat dolgoztak fel, hanem érvényes és fontos mondanivalója van az alkotóknak az őket körülvevő világról. A mai világ mindent elárasztó vizualitása, az ebben disztingválni képtelen, s így elvesző ember, a média sokszor ártalmatlannak tűnő, de a valóságban félelmetes mértékű hatalma, az elszemélytelenedés, a nagyvárosi társas magány, az online tértől való totális függésünk, a bullying, az oktrojált beilleszkedés egy rossz rendszerbe, vagy az azt kivédeni tudó, ámde magára maradt ember rémképe – mind-mind megjelenik a filmekben, amelyekben láthatóak ismert panelek, és néha egyéni megoldások is. A kamera sokszor esetlegesen van letéve, ahogy a kameramozgások is néha indokolatlanok (vagy épp indokolatlanul hiányoznak), a vágásnál is érezhetjük ezt több helyütt. Pedig ezeknek intellektuális és dramaturgiai szerepük is van a filmkészítés során, és a rendezőnek tudnia kell (indokolnia is), hogy mit, mikor, miért épp úgy tett. Ha jól végzi a dolgát a rendező, akkor ezek az „indoklások” a filmben észrevétlenül benne vannak. A jó rendező képről-képre vezeti a nézőjét, azt helyezi a fókuszba, ami aktuálisan lényeges, így viszi előre a cselekményt vagy ismerteti meg velünk jobban a szereplő jellemét, tetteit.

A filmekben többször megfigyelhető volt, hogy a befektetett munkát elvégezték, megvolt a gondolat, mindenki a helyszínen volt, a szereplők tudták a dolgukat… ám a legutolsó lépésnél, a felvételnél elfogyott a koncentráció, a minőségre való törekvés. Ez nagy tanulság: ha a helyszínen, szabad szemmel nézve jól néz ki a jelenet, minden látható, hallható, attól a felvétel még lehet rossz. Mi, nézők, ugyanis azt a képet látjuk, amit a kamera rögzít és azt a hangot halljuk, amit a mikrofon felvesz. Ezeknek kell jónak lenniük, és a képen mindennek rajta kell lennie, amit szeretnénk – látható, értelmezhető formában.

A filmnyelv elemeinek komplex ismerete és alkalmazni tudása tizenévesen reálisan nem elvárható, ezért öröm, ha egy-egy filmnyelvi elem, jól alkalmazva látható a filmben – ilyenre láttunk is példákat mindegyik munkában.

Amit összességében leginkább kiemelnék, az az alkotói attitűd, amely értelmezi a világot, véleményt formál róla, további kérdéseket vet fel és a jó megismerésére, felmutatására törekszik. Ha kell, bírálva a jelenlegi társadalmat, az alkotó saját közösségét, kortársait; megfelelő hangvétellel, néhol humorosan, öniróniával, úgy, hogy tudatában van annak és nem fél kimondani sem, hogy a társadalomkritika egyben önkritika is. Kívánom a fiatal alkotóknak, hogy ez a személet a jövőben is legyen identitásuk része, így nagyobb eséllyel építhetnek ők is egy jobb világot!” (Vadócz Péter)

A díjazott alkotásokból rendezett tárlatot Csanády László polgármesteri kabinetvezető nyitja meg április 13-án, szombaton 16 órakor a Művészetek Háza kiállítótermében. A kiállítás kurátora Vörösné Szili Zsuzsanna, a megnyitó közönségét Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Diáknapokat szervező Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője köszönti.

A kiállítás már a megnyitó előtt is, szombaton 10 órától látogatható: aznap 19 óráig, másnap pedig 10 órától 12 óráig lesz nyitva. Bár az eredményeket hivatalosan szombaton 17 órától tesszük közzé, ezeknél a kategóriáknál a kiállított tárgyak mellett már láthatóak lesznek az eredmények.